Állatkertek Éjszakája országszerte 2014-ben is

Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan 2014-ben is augusztus utolsó péntekén lesz az Állatkertek Éjszáját. Ezen a napon, amely idén augusztus 29-ére esik, Budakeszin, Budapesten, Debrecenben, Győrött, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Poroszlón, Szegeden és Veszprémben is lesznek az Állatkertek Éjszakájához kapcsolódó programok, hiszen a szóban forgó 11 településen összesen 14 programhelyszínen várják az érdeklődőket a hazai állatkertek és a velük együttműködő egyéb bemutatóhelyek.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben évben rendezték meg először a hazai állatkertek. Akkor országszerte nyolc helyszínen vártuk programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben már tizenkét intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. A két éve megkezdett hagyomány természetesen idén is folytatódik, ám ebben az évben már tizenháromra nőtt a résztvevő intézmények száma. Ez azonban a gyakorlatban tizennégy programhelyszínt jelent, hiszen Pécsett a belvárosi Akvárium-Terrárium mellett a Zsolnay Kulturális Negyedben s a hozzá tartozó Planetáriumban is lesznek programok az Állatkertek Éjszakáján. A programban részt vevő intézmények tehát idén a következők:

Állatkertek Éjszakája

    Budakeszin:        - a Budakeszi Vadaspark;

    Budapesten:        - a Füvészkert (az ELTE Botanikus Kertje),
                                - a Fővárosi Állat- és Növénykert,
                                - a Tropicarium (Campona);
    Debrecenben:      - a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;
    Győrött:               - a Xantus János Állatkert;
    Jászberényben:   - a Jászberényi Állat- és Növénykert;
    Kecskeméten:     - a Kecskeméti Vadaskert;
    Miskolcon:           - a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;
    Pécsett:               - a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen)
    Poroszlón:           - a Tisza-tavi Ökocentrum;
    Szegeden:            - a Szegedi Vadaspark;
    Veszprémben:     - a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 29-ére esik. A programok a legtöbb helyen a kora esti óráktól éjfélig tartanak, de lesz ahol már pénteken nap közben elkezdődnek, másutt pedig a hétvégén folytatódnak. A belépti díjak helyszínenként eltérőek, de azokon a településeken, ahol több bemutatóhely is működik egymás közelében, kombinált jegyek is válthatóak. Pécsett a jegyek eleve kombináltak, azaz érvényesek az Akvárium-Terráriumba és a Zsolnay Kulturális Negyedben megtartandó programokra is. A főváros vonzáskörzetében a Budakeszi Vadasparkba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Füvészkertbe és a Tropicariumba külön is lehet jegyet váltani, de váltható olyan kombinált jegy is, amely mind a négy helyszínre érvényes. A kombinált jegy ára felnőttek esetében 3500 Ft, gyermekeknek 2400 Ft. Aki az este folyamán nem tudja az összes helyszínt felkeresni, egyes helyszíneken másnap, illetve harmadnap is felhasználhatja, mert azok a Tropicariumba, a Füvészkertbe és a Budakeszi Vadasparkba szombaton és vasárnap is érvényesek.

A részletes programokat az egyes intézmények saját honlapjukon teszik közzé. A főbb programok az egyes helyszíneken az alábbiak lesznek:

Budakeszi Vadaspark
A Budakeszi Vadasparkban 19 órától várják a látogatókat. Óránként indulnak majd a 45 perces vezetések 20, 21, 22 és 23 órai kezdettel, amelyek keretében tapasztalt szakvezetők segítségével nyújtanak bepillantást az éjszakai vadaspark titkos életébe, többek között meglátogatják Mucit, az „éneklő” aranysakált is. Néhány állat „éjszakai üzemmódra van kalibrálva”, vagyis akkor kezdik el a napi tevékenységüket, amikor mi emberek már befejezzük, de a többiek is éjszakai életmódjába is betekinthetnek az érdeklődők. Az éjszakai túrán érdekes és igen szórakoztató szakvezetésen vesznek részt a látogatók, akik meglepett állataink csodálkozó és lebegő fénypárként világító tekinteteinek is szemtanúi lehetnek. A bejárattal szemben interaktív játszópult is működik majd (pl. tárgyak felismerése zárt dobozban tapintás alapján, szaglás alapján fűszeres csomag megtalálása karton csövekben), amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni, a színpadnál pedig „Hangok az éjszakában” címmel előadáson vehetnek részt az érdeklődők.


Fővárosi Állat- és Növénykert
A Fővárosi Állat- és Növénykertben augusztus 29-én 19 órától éjfélig tartanak a III. Állatkertek Éjszakája programjai. A kert állatgondozói egész este 11 különböző helyszínen mesélnek az ott bemutatott állatokról (főként olyanokról, amelyek éjjel aktívabbak, mint nappal), illetve a velük való foglalkozás kulisszatitkairól. Ugyancsak folyamatos program lesz a látványos fényfestés több helyszínen is, de lesz vombatles, illetve az éjszakai pillangókat bemutató program. A kert sétaútjain a gondozók barátságos, kezes állatokat sétáltatnak. 19:30-kor az elefánttréninget, 20 órakor az oroszlánfókák rendhagyó bemutatóját lehet megtekinteni. A Legyél te is állatgondozó program keretében 8 különböző helyszínen lesz lehetőség kipróbálni az állatgondozók munkájának legjavát. A Varázshegyben bemutatók és előadások sokasága várja az érdeklődőket, de lesz itt térhatású vetítés, időgép szimulátor és sok más érdekesség. Sőt, a gondozók segítségével testközelből lehet megismerkedni a világ legérdekesebb rovarjaival.
A Holnemvolt Parkban egyzsetonos éjszaka lesz, vagyis a különböző játéküzemek ezen az éjszakán egységesen egy zsetonért vehetők igénybe. Működni fog a műemlék körhinta, a barlangvasút, a tréfás dzsungelvasút, az elvarázsolt kastély, a nagy és a kis kerti vasút, az összes körhinta, a vízen járó labda, a zoo-kart és a szörnyecskék háza, valamint a kalandpálya is. A programot a lángidomárok tűzzsonglőr bemutatója, illetve UV-fénycirkuszt teszi teljessé.
A programokra a felnőtteknek 2400, a gyermekeknek 1800 Ft-os áron váltható belépőjegy, amely mellé egy a Holnemvolt Park játékaira érvényes zseton is jár ajándékba.

Füvészkert, Budapest
Az Állatkertek Éjszakáján a Füvészkert a növények éjszakai életével ismerteti meg a látogatókat. Ízelítő a programokból:
szakvezetés a kertben 19.30kor és 22 órakor- a résztvevők megismerkedhetnek a kert különleges növényeivel, éjszakai látnivalóival és élőlényeivel;
ingyenesen letölthető, csak erre napra érvényes mobil applikáció, melyhez új útvonal és nyereményjáték kapcsolódik ajándék növényekért;
növénysimogató – Ismerje fel a sötétben, milyen növény, termés, van a kezében!
világító növény – ez a különlegesség csak az Állatkertek Éjszakáján látható az ELTE jóvoltából;
kézműves foglalkozás gyermekeknek 19h-22h-ig: a legkisebbek állatokat és növényeket formázhatnak különleges és hagyományos technikák segítségével.

Tropicarium, Budapest (Campona)
A Tropicariumban az Állatkertek Éjszakáján, 29-én 20 és 24 óra között éjszakai bátorságpróbát tartanak a „nemszeretem” állatokkal – fődíj egy ketreces merülés. Fényképezkedési lehetőséget biztosítanak a „belevalóknak”, hisz a „nyakék” ezúttal egy kígyó lesz. Emellett éjszakai szűrőház látogatásra invitálják az érdeklődőket 21 órakor. Az éterben a trópusi erdő misztikus hangjai hallatszanak és a villámok fénye villódzik majd, míg a cápák „árnyékában” lévő rendezvényteremben – a Tropicariumban eddig nem látott - egzotikus állatok bemutatója zajlik majd partnereik közreműködésével. Mindeközben Bátor Gábor állatgondozó fotókiállítását tekinthetik meg, mely miegyébről tanúskodhatna, mint az állatok különleges szépségéről.
Miután nem mindenki tud megtekinteni 3 állatkertet egy éjszaka folyamán, a Tropicarium hétvégén, augusztus 30-31-én is elfogadja a közös belépőjegyet 10 és 18 óra között. Ezen a két napon óránként különleges látványetetésekkel (kígyó, aligátor, majmok, pirája, muréna, ráják, stb.) szórakoztaták majd a jelenlévőket, míg a műszaki érdeklődésű látogatók betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, szűrőház látogatást szerveznek számukra 11 és 14 órakor. Mindeközben a Tropicariumban nem látható különleges állatok bemutatója és a fotókiállítás megtekintése teszi érdekessé és még tartalmasabbá a két nap programját.

Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, Debrecen
A debreceni Állatkertben 19 órától éjfél után 1 óráig  folytatódik az éjszakai állatkerti kalandozás. A vidámparki játékok éjszaka is üzemelnek. Ízelítő a programokból:
éjszakai rovarfelfedező körút;
bátorságpróba – Mi van a zsákban?
M13: csillagászati bemutató a Magnitúdó Csillagászait Egyesülettel együttműködésben;
ásványok ultraibolya fényben, éjszakai ásványles a Szőnyi Pál Ásványbarát Körrel;
betekintés az állatkert éjszakai életébe;
vacsora éjfél után – etetés az éjszaka aktív állatoknál;
éjjeli természetbúvár – nyom-, és állatkeresés a kifutók között;
szakvezetéses séta nemcsak szakembereknek.

Xantus János Állatkert, Győr
Győrött augusztus 29-én meghosszabbított nyitva tartással 22 óráig várják a látogatókat. Az Állatkertek Éjszakája külön programjai 16 óra után kezdődnek. 17 órakor a tapír, 17:30-kor a kapucinusmajmok, 19:10-kor a marabuk, 20:20-kor a vidra, 21:05-kor az örvös medve, 21:30-kor pedig a jaguárok etetésére várják a közönséget. A gibbonház mellett bátorságpróba lesz, és testközelből meg lehet ismerkedni a gyűrűsfarkú makikkal, valamint a kert sétányain körbevezetett lámával, tevével is.

Kecskeméti Vadaskert
A Kecskeméti Vadaskert hangulatos esti megvilágítással várja a közönséget, amelyhez a fényt fáklyák szolgáltatják majd.  A 19 óra 30 perctől induló meghitt esti séta számos állat (kis- és nagyragadozók, kisállatok, patás állatok) szakvezetéses látványetetésével indul, majd a naplementével párhuzamosan filmvetítés és zenés filmkockák által betekintés nyílik az Alföld kis állatkertjének életébe. 21 órától meglepetés várja a látogatókat. A Kecskeméti Vadaskert az Állatkertek Éjszakáján 18.45-től 22.00-ig tart nyitva. Belépőjegyek a szokásos ár feléért válthatóak. A program ideje alatt a vadaskerti büfé, ajándékbolt nyitva tart.

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark a kezdetek óta állandó résztvevője az Állatkertek Éjszakájának. Az este során különlegességekkel, érdekességekkel várják látogatóinkat, akik így egy igazán rendhagyó programon vehetnék részt az állatkertben, hiszen máskor nincs lehetőség rá, hogy megismerjék az állatkert lakóinak életét sötétedés után. Ilyenkor testközelből ismerkedhetnek meg a „nemszeretem” állatokkal, azaz a kígyókkal, békákkal, rovarokkal, amelyekkel szemben sokan tartással, félsszel viseltetnek. A testközeli ismerkedés azonban lehetővé teszi, hogy legyőzzék félelmüket, és ezeknek az állatoknak az értékeit is megismerjék, ennek révén pedig akár meg is szeressék őket. Az interaktív látványetetések során elsősorban az éjjel aktív állatok természetes viselkedését lehet megfigyelni, mint pl. a tigrisét, a kúszósülökét vagy éppen a mosómedvékét. Ezek az állatfajok ugyanis az állatkertben is sötétedés után mutatják természetes oldalukat. Mindeközben pedig fontos információkat és különféle érdekességeket hallhatnak látogatóink az egyes állatokról. A program alatt a fáklyákkal kivilágított utakon sétálhatnak látogatóink az egyedülálló erdei környezetben. Ezen a napon hosszabbított nyitva tartással, reggel 9.00 és este 23.00 között várják látogatóinkat, tehát aki bármikor a nap folyamán érkezik az állatkertbe, az esti programokon is részt vehet. Jegyváltásra 21.00 óráig lesz lehetőség.

Pécsi Állatkert belvárosi Akvárium-Terráriuma + Zsolnay Kulturális Negyed Planetáriuma
A tavalyi nagy siker után természetesen idén is az állatokon lesz a hangsúly Pécsett. Két helyszínen is ismerkedhetnek a látogatók az állatvilággal. Az Akvárium–Terrárium belvárosi épületében óránkénti látványetetésekkel, játszóházzal és "Nemszeretem állatok" simogatójával készülnek. A Zsolnay Kulturális Negyedben állatsimogató mellett a programokhoz állatos témával kapcsolódó Varázsóra előadás is lesz, a Planetáriumban pedig az Állatok a csillagos égbolton című előadás várja a látogatókat. Az Akvárium–Terrárium és a Zsolnay Kulturális Negyed között 30 percenként kisvonat közlekedik majd. A két helyszínre kedvezményes árú kombinált jegyek válthatóak, melyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.

Szegedi Vadaspark
Az alapításának 25. évfordulóját idén ünneplő Szegedi Vadaspark gazdag programkínálatának utolsó nyári állomása lesz az Állatkertek Éjszakája. Szegeden akár állatkertek napjáról is lehet beszélni, mert nem csak este várja program a látogatóinkat, hanem napközben is. Délelőtt és délután (10.00-kor és 14.30-kor) a zsiráfház azon részeire is bevezetik a vendégeket, amely amúgy elzárt előlük, sőt, zsiráfetetésre is nyílik mód. A Természetvédelmi oktatóház mellett pedig egy vetélkedőre invitálják a látogatóinkat 10.00 és 16.00 között, amely során játékos formában tehetik próbára ügyességüket egy-egy gondozói feladat elvégzésével. A programra 21.00-ig lehet jegyet váltani, este oroszlánok látványetetése, hüllősimogató és egy rendhagyó borjúfóka-show várja a látogatókat – az éjszakai állatkert sejtelmes és izgalmas hangulata mellett.

Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló
A Tisza-tavi Ökocentrum Magyarország vízi és vízparti élővilágát mutatja be. Ezen az éjszakán viszont -  rendhagyó módon – trópusi vendégekkel is találkozhatnak az odalátogatók. Óriáskígyó közelről, krokodil és színpompás ara papagáj várja az érdeklődőket. Az Ökocentrum 3D mozi termében a Rio2 animációs filmet tekinthetik meg a vendégek. Lesz éjszakai "Holdfénytúra" is az akváriumok kékesen derengő világába – szakértő idegenvezetéssel. A gyakorlott búvárok előzetes regisztrációt követően – külön díj ellenében – korlátozott létszámban óriás tokokkal, a vizákkal merülhetnek. Jó idő esetén: "Képek az éjszakában"- zenés diavetítés az Ökocentrum kilátótornyára.

J o o m l a T e m p l a t e - by J o om l a g e . c o m